Pisi, kaki, no para!

"Ne görcsölj rá a szobatisztaságra!" - szól az egyik legalapvetőbb intelem a játszótéren. Múltkor még a gyermekáldásra nem volt szabad, most meg erre. De akkor mit tegyen az egyszeri szorongós szülő? Olvasson róla! Meg vele! A gyerekkel, úgy értem. De mit?

Például a Bilikönyvet:

nagydologsprint

Ezt a könyvet én a másfél éves fordulópont után kezdtem nyálazni a fiammal (időnként szó szerint). Közeledett a tavasz meg a nyár, gondoltam, gyűrkőzzünk neki! Tetszettek a rajzok, az egyszerű nyelvezet és a helyenként kérdés-válasz szerű felépítés. Van viszont egy oldal, amit kissé nehezen emésztettem meg (felolvasási mánia ide vagy oda):

nagydologsprint

Ne törjétek magatokat, én már megszámoltam. Egészen pontosan 115-ször szerepel ezen az oldalon az a szó, hogy ült. Laikusnak talán kissé idegőrlő, meg túlzónak is tűnhet, de aki várt már a trón előtt reménykedve, esetleg rimánkodva azért a kis gurmincsért...az tudja, hogy ez pontosan így megy. Az ülést nem lehet megúszni.

Amúgy már lányverzióban is lehet kapni, Samu helyett Sári szerepel benne, de a lényeg változatlan. Ezen túl kell esni!

Hadd hangsúlyozzam: én a Hurrá, bilizek! című könyvet jobban szerettem, most sem fogom véka alá rejteni a lelkesedésemet. Imádtam Pásztohy Panka rajzait, eleve miattuk nyúltam érte a könyvesboltban.

nagydologsprint

De nagyon tetszett a keretsztori is: a kisfiú két éves lett, ügyesen eszik egyedül, mindenféle egészséges félelemérzet nélkül száguldozik a motorjával, és a labdát is egyetlen lövéssel röpíti át a szomszédba. Az ügyes, okos nagyfiúk pedig már nem hordanak pelenkát. Nem állítom, hogy bibliaként tiszteltük a lapjait, de a benne leírt szertartást szó szerint betartottuk: kézen fogtam a fiamat, elmentünk a boltba, együtt választottunk bilit (elsőre nyuszis motorosat, később Micimackósat, még később pedig zenélős kacsásat), majd alsónadrágot (Villám McQueen-eset, mi mást) is. Aztán csak ült. És ült és ült és ült és ült. De ezt már ismerjük. Ugorjunk!

A könyv csúcspontja kétségkívül az utolsó oldal, amikor az egész család ünnepel. Ezzel nagyon tudtam azonosulni, nem egyszer jártunk indiántáncot a bili körül (akinek ez távol áll a vérmérsékletétől, az csak simán tapsolja meg, az igazán elszántak pedig vegyenek macskát is, hadd ropja!):

nagydologsprintElőrebocsátom, a harmadik könyvvel teljesen elszakadok a praktikus vonaltól, ellenben rávilágítok a szobatisztaság naturalisztikus aspektusaira. Hiszen lehet nekünk rózsaillatú gyermekünk, formatervezett bilink és tündibündi alsógatyánk, a hőn áhított végeredmény mégiscsak merő gusztustalanság. A témára pedig érzékenyíteni kell. Engem is, meg a gyereket is.

Kiválóan alkalmas erre két német író tabudöntögető története:

nagydologsprintBevallom, nagyon sokáig kézbe se mertem venni ezt a könyvet, mindig elfordítottam a fejemet a hiperben inkább. De aztán közbeszólt az élet, illetve a húsvét előtti leértékelés...

Röviden összefoglalva: adott egy végtelenül peches földtúró, aki rossz időben van rossz helyen, a végeredmény pedig egy cseppet sem csinos kis kalpag. Ő persze nem hagyja annyiban, tudni akarja, ki követte el ellene ezt a gyalázatot. Imádom a szemében azt az elszánt tekintetet, ahogy elindul és nyomozni kezd:
nagydologsprint

Vigyázat, szpoiler! A végére meglesz a tettes, és a bosszú sem marad el (ez mondjuk a vicsorgásból simán megjósolható volt). Közben pedig újra és újra szóba kerül valami, amiről amúgy viszonylag keveset beszélgetünk. Pedig minden nap várjuk szeretettel!

Nektek mik a kedvenc könyveitek a témában? Írjátok meg kommentben!

0 Tovább

Vajon a meseírás az munka? Berg Judit szerint igen 

Ülni az íróasztalnál, esetleg egy kávézóban, képzeletben Meseerdőben kalandozni a kedvenc hősünk kezét fogva...az én fejemben valami elképesztően idilli kép él a meseírók hétköznapjairól. Berg Judit korábbi interjúit lapozgatva indultam az igazság nyomába.

Tizenkét év alatt negyvenkét mesekönyvet tett le az asztalra Berg Judit, hazánk egyik legismertebb és legelismertebb írónője. Nem írom, hogy gyerekíró, mert éppen mostanában tör ki ebből a skatulyából. Remélem, sikerrel! Tök jó lenne tőle felnőtteknek szóló könyvet olvasni! Máskülönben pedig:

  • Berg Juditot imádom, mert olyan csodálatos könyvekkel ajándékozott meg bennünket, mint a Rumini és a Maszat, a Mesék a Tejúton túlról és a Két kis dinó. Ja, meg a Lengemesék. És még egy csomó másikkal is, de ez az én blogom, úgyhogy az én kedvenceimet sorolom előre.
  • Berg Juditot utálom, mert amellett, hogy kirobbanóan sikeres, négygyerekes családanya, még szép és vékony is. Ráadásul határtalan a fantáziája és a humora, kiemelkedő a beleérzőkészsége, no meg az intelligenciája. Nekem, mint nőnek – aki az írónő mesefigurái közül igazából Dundi Bandit tekinti lelki társának - esküdt ellenségem tehát.

munkasprint

Dehát egy blogger ne legyen kicsinyes. Inkább megpróbálom kideríteni, mi lehet a titka. Idő hiányában nem készítettem vele interjút, ráadásul szinte mindent elmondott már a témában. Nem akartam fárasztani ugyanazokkal a kérdésekkel, amelyeket már feltettek neki mások. Most összefoglalom, mit sikerült kinyomoznom róla munkaügyileg.

Most akkor a meseírás az munka?

Hogy merült fel bennem ez a kérdés egyáltalán? Mentségemre szóljon, hogy nem csak bennem merült fel, hanem az írónő némely kevésbé jóindulatú ismerősében is. Az index.hu-nak adott interjújában idéz is ezekből a vélhetően kellemetlen dialógusokból: „Amúgy is gyakran kérdezik, hogy Ja, te csak gyerekkönyvet írsz?, de a kedvenc kérdésem az volt: Ja, te csak így meséket írogatsz a négy gyerek mellett? De egyébként dolgozol? De azt hiszem, ez nem a nőnek szól, hanem a gyerekirodalomnak.”

Nos, a provokatív kérdésfeltevés után nézzük, hogy zajlik a munka!

Milyen is otthon ücsörögni és meséket írogatni négy gyerek mellett?

Erre a kérdésre évről-évre más választ adott Berg Judit, nyilván annak függvényében, hány évesek voltak a gyerekei. Kisebb korukban sokat segítettek a nagyszülők, máskülönben pedig a délutáni alvás óráit igyekezte kihasználni. Az egyik legfrissebb, 2016-os index.hu-s interjúban már kissé más állapotokat vázolt fel az írónő: „Sokat utazom, és a négy gyerekkel is van annyi váratlan dolog, hogy csak többé-kevésbé készítem el az ütemtervemet. Akkor kezdek írni, amikor elmentek az iskolába, és szigorúan csak addig, amíg haza nem jönnek, mert onnantól igyekszem velük foglalkozni. De amikor nagyon rajtam van az írási szenvedély, akkor semmi nem érdekel, és azt mondom a gyerekeknek, hogy ne haragudjanak, de kérek még másfél órát, mert nem tudom kikapcsolni, ami a fejemben zakatol.”

Lehet abból íróként előnyt kovácsolni, ha négy gyerek vágyik a figyelmünkre?

Hajjaj, abból lehet csak igazán! A már említett index.hu-s interjú szerint: „Nagyon nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy ha hazajön a gyerekem, akkor a mondat közepén felálljak, és odaüljek hozzá, amíg ebédel. Viszont részben épp ettől is lett olyan sikeres a Rumini: a kisbabák mellett csak akkor tudtam írni, amikor ők éppen aludtak, így nem maradt semmi időm művészkedni és lila ködben várni az ihletet, hanem koncentráltan csak azt írtam, ami fontos volt. Most is koncentrálok arra, hogy ne engedjem az írást a családi élet és a gyerekek elé, viszont amikor eljön az írás ideje, mindent kizárok, és az összes bennem összegyűlt feszültséget elképesztő erővel zúdítom bele abba, amit éppen írok. És ez a lendület magával ragadja az olvasókat is.”

Négy gyerek mellett ritkán van csend. Lehet zajban is alkotni?

Azt gondolnánk, hogy a nagycsaládos írónő bármilyen zsivajban képes fennkölt mondatokat papírra vetni. Az nlc.hu friss interjújából kiderül, hogy ez nem egészen így van: „A lakásunk kész átjáróház, állandóan jönnek-mennek a gyerekeim és a barátaik, ezért alapszabály nálam, hogy olyankor nem írok, amikor ők ott vannak. Az a halálom, amikor már nagyon írnék, és valamelyik gyerek beteg lesz. A könyvírás agymunka részében – amikor magamban kitalálom a történetet, a szereplőket és a világot – amúgy nem zavarnak, sőt néha jót is tesz, hogy látom, amint ott vannak körülöttem és beszélgetnek. A konkrét írást azonban már nem tudom úgy csinálni, hogy ott ülnek mellettem.”

Jó, jó. De jut idő a házimunkára is?

Na, itt egy tipikus kérdés, amit Lázár Ervinnek tuti nem tettek fel soha. Nekem, mint önmaga után rohanó háziasszonynak nagyon is a kedvemre való volt az a válasz, amelyet a cultura.hu-n olvashatunk:

„Sokan talán megvetnek érte, de a háztartás például a lista végén kullog. Persze mindig van otthon finom ebéd, tiszta ruha, szóval a gyerekek nem szenvednek hiányt, de például évek óta nem vasaltam, és sosem tiltakozom, ha a férjemnek főzni támad kedve.”

Istenem, Vekerdy tanárúr milyen régóta hangoztatja már ezt! És itt a megerősítés! Anyák, ne vasaljatok! Helyette adjátok át magatokat a kreatív hobbitoknak! Még az is lehet, hogy hivatás lesz belőle…

Oké, de mit szól mindehhez a férj?

A vasalás háttérbeszorulására és a párja támogató hozzáállására az origo.hu-nak adott interjújában tér ki az írónő: „Szegény férjem pár éve azt kérte tőlem még szeptemberben karácsonyra, hogy egyetlen egyszer, karácsony alkalmából vasaljam ki az ingjeit. Meg is ígértem neki nagy szégyenkezve, de végül nem jutott rá időm. Ehhez az életformához kell egy ilyen társ, aki nem teszi szóvá a rendetlenséget, aki azt mondja, hogy neki nagy boldogság, hogy én írhatok.”

Szuper. Mindenki happy. De okozhat a meseírás burn-out-ot?

Micsoda paradoxon! Hiszen mesét írni maga a felüdülés, nem? Nos, ha valaki nagyüzemben alkot, ráadásul határidőre, akkor igenis előállhat a kiégés állapota. Az írónő erről így vallott a cultura.hu- nak adott interjújában: „A burn-out nálam inkább időszakos állapot. Egy-egy komoly munka után néha hetekig nem tudok alkotni, se gondolkodni, sőt, néha úgy érzem, a saját nevemet is nehezemre esne leírni. Ilyenkor hagyom, hogy a gyerekeim vegyék át az irányítást, belemegyek minden lökött ötletükbe, amikor pedig nincsenek otthon, csak pakolgatok vagy elmegyek lovagolni. Aztán pár hét után elkezdenek visszaszivárogni a gondolataim, és egy nagy erdei vágta után hirtelen újra szétfeszít a tettvágy.”

Miből merít energiát a hétköznapok kihívásaihoz?

Egy kreatív elmének sokszor kínszevedés lehet a sok napi rutinfeladat. Nagyon szerencsés egybeesés, ha a munkája egyben az energiaforrása is az embernek. Az origo.hu interjúja szerint Berg Judit pont egy ilyen szerencsés ember: „Az írás rengeteg erőt ad nekem. Ha csinálhatom, akkor hajlandó vagyok a gyerekekkel tanulni, játszani, naponta főzni, tündibündi feleség lenni, ha meg nem csinálhatom, akkor egyszerűen lemerülök.”

Az írás mellett miből áll még a munkája?

Mert tök jó, ha kész a halhatatlan mű, de hogy jut el az olvasókhoz? Kell-e például menedzselnie a műveit? Az index.hu interjújából kiderül, hogy egy író ezen a szinten már főként az írásra koncentrál: „Nekem hála istennek csak ritkán kell tárgyalnom, a legtöbb ügyemet a kiadó intézi, ők pedig már pontosan tudják, ki mit szeretne és milyen kompromisszumra hajlandó. De voltak helyzetek, amikor kőkeményen ki kellett állnom magamért, például amikor a Magyar Színházban készültek színre vinni a Ruminit – de azt hiszem, ők sem jártak rosszul, mert lassan ötödik éve játsszák, majdnem mindig telt házzal. A külföldi ügyeimet – ott borzasztó nehéz magyar gyerekkönyveket kiadni – pedig egy munkatársam intézi, és ő olyan kőkeményen alkuszik, ahogyan én nem is tudnék.”

És mi van a közönségtalálkozókkal meg a felolvasó körutakkal? Az a szükséges rossz?

Micsoda?? Hiszen pont ez a mindent elsöprő siker egyik kulcsa. Az index.hu interjújában mindenre fény derül: „Ahhoz, hogy bejöjjenek a nagyratörő terveim, persze kellett az is, hogy a gyerekek szeressék, amiket írok, és hogy a Ruminit az év gyerekkönyvének válasszák. És biztosan benne van az is, hogy szívesen megyek gyerekek közé, és jól meg is találom velük a hangot. Már több száz találkozó van a hátam mögött: elképesztően sok gyerekkel találkoztam, és az ilyenektől mindig mindenki belelkesül. Utána folyamatosan kapom a gyerekektől a kéziratokat, és a hívásokat a könyvtáraktól, hogy elkezdtek olvasni engem és a többi kortárs írót is. A gyerekek mozgosíthatóak, és ez nagyon kellett ahhoz, hogy az enyém sikersztori lehessen.”

Meg lehet élni a meseírásból? Futja-e kastélyra, nyaralóra?

Vajon érdemes-e belevágni a meseírásba, ha könnyen és gyorsan akarok meggazdagodni? A némileg kijózanító, ám mégis reménykeltő választ szintén az index.hu interjújában találtam meg: „Nincs provence-i nyaralóm, de minden évben el tudom vinni síelni a gyerekeket. Politikusi magasságokat nem érek el, és a Rowling nevű kollégám kastélyával sem tudom felvenni a versenyt, de egy nagyon kellemes életet biztosítanak számomra mostanra a jogdíjak. De ez csak néhány éve van így, az első könyveim megjelenése után még az is hallatlanul nagy dolog volt, ha havi 20-25 ezer forint összejött. De most lassacskán csak a Rumini első kötete eléri a százezer eladott példányt.”

Mi a meseírás legszebb hozadéka a honorárium és a jogdíjak mellett?

Mert én igazából idealista vagyok, és ilyen fennkölt dolgok is érdekelnek. Szerencsére ezen a téren sem kellett csalódnom Berg Juditban, a kenyérkereset és az írói szenvedély kiélése mellett van a meseírásnak egyéb hozzáadott értéke is. Erről szintén az origo.hu-nak adott interjújából értesültem: „sokszor kapom azt a visszajelzést, hogy érezhetően fejlődik a gyerek szókincse. A Ruminivel kapcsolatban pedig az is többször előfordult, hogy a gyerek korábban egyáltalán nem olvasott, de Rumini meghozta a kedvét. Ez nekem a non plus ultra.”

A Rumini iránti rajongásomnak már én is hangot adtam amúgy, itt elolvashatod!

Mindezek után bátran kijelenthetjük: a meseírás igenis munka. De talán az egyik legszebb, legboldogságosabb alkotómunka a világon, melynek során szinte azonnali a pozitív visszajelzés. Feltéve, ha jól értettem Berg Judit szavait. Na, majd egyszer megkérdezem tőle személyesen is! A Facebook-oldalát már lájkoltam…

A bejegyzésben szereplő képet az origo.hu-n közölt interjúban találtam.

0 Tovább

Sprinteltem, nyertem, adakoztam

Öndícséret büdös - tanította Saci néni negyedikben. Nem is fényezem magam szívesen. De hiszek abban, hogy a jó példa ragadós.

Február 15-én nyertem 50.000 forintot az Origo reblog Sprint pályázatán. Vagyon témában alkottam maradandót.

Tök jó volt ropogós bankjegyeket dörzsölni a testemhez, de aztán jött a dilemma. Mit vegyek ebből a szédületes összegből?

- Star Wars legót - javasolta a nagyobbik fiam.

- Nutellát - szólt az a bizonyos belső hang.

Végül gyerekkönyvekre költöttem. Nem, nem magunknak. Olyan gyerekeknek, akiknek sokkal kevesebb van, mint nekünk.

Arra hamar rájöttem, hogy ötvenezer forint egy könyvesboltban nem is ér olyan sokat. Megkerestem tehát azt a helyet, ahol egy kicsit többet ért. Egészen pontosan hatvanháromezer-háromszáznegyvennyolc forintot.

Köszönöm a Pozsonyi úti Pagonynak és Bagossy Laura üzletvezetőnek a kedvezményt és a sok-sok segítséget!

Kik örülhettek a tizenegy kötet Pöttyös Panninak, a nyolc kötet Kippkoppnak és a számtalan diafilmnek?

A kistarcsai Gesztenyés Óvoda Napraforgó csoportja! Ide járt a fiam is, amikor még Magyarországon laktunk, ezért jutottak eszembe éppen ők.

Mónika és Erzsike óvónők, valamint Marika dadus legalább annyira szeretnek felolvasni, mint én, úgyhogy nagy örömmel fogadták az adományt:

Dehát tudjátok, jótékonyság ide, nagylelkűség oda, én is csak olyan vagyok, mint az egyszeri keresztapa. Kértem tőlük valamit. Ragaszkodtam hozzá, hogy a délutáni alvás előtt felolvashassam a gyerekeknek a Kippkopp a fűbent. Imádtam, hogy ilyen sok gyerek hallgatott áhítattal:

Tök jó lenne most ideírni, hogy nekem ez volt a legnagyobb ajándék. Az a sok csillogó szempár! Meg, hogy jobb adni mint kapni. De igazából én is imádom az ajándékokat és a meglepetéseket! Valahonnan megsejthették ezt a szülők is, mert egy tuti kis szeretetcsomagot küldtek nekem hálából:

Innen üzenem nekik: KÖSZÖNÖM!

0 Tovább

Balcsi vagy tenger - melyik a jobb?

Nemrég parázs vita tombolt arról a neten, vajon tényleg jobb minőségűek-e ugyanazok az élelmiszerek nyugaton. Ha engem kérdeztek, nekem a Nutella itthon is meg otthon is ugyanolyan finom. De hol jobb nyaralni? Egyáltalán: mi a különbség a német és a magyar tenger között?

A Tessloff Babilon Kiadó egészen frappáns választ adott a kérdésre. A Mi Micsoda Mini sorozaton belül két egész kötetet szentelt a témának.  Igaz, hogy a tengerparti nyaralásról csak németül olvashatunk:

Ennek a magyar nyelvű változatára hiába vártunk. Míg nem egyszer, a szokásos gyerekkönyv vadászat közben megakadt a szemem valami egészen elképesztőn:

Magyar gyereknek magyar tengert! Nehogy már hamis vágyakat keltsünk benne, ugyan! (Annyiban igaza van a kiadónak, hogy az eredeti német kiadás egy színtiszta északi-tengeri nyaralást örökít meg, ami a magyaroknak - hideg víz, szél, eső - kevéssé vonzó.)

Hazafias kötelességemnek éreztem megszerezni a balatoni nyarasat a már meglévő (igazi) tengeres mellé. Otthon nyilván összehasonlítottam a kettőt és nem győztem csodálkozni. Találtam egy oldalpárt, ami szinte milliméterre pontosan megegyzik a két könyvben. De csak szinte.

Ez itt a német:

Ez meg a magyar:

Elképzelem, milyen instrukciókat kaphatott a magyar illusztrátor: "Az egzotikus külsejű hippi csávó meg a nője helyett frizbizzen egy hipszter apuka a kislányával. A nyugdíjas néni arcáról töröld le az élveteg kifejezést, viszont ordítson róla a csirkefarhát. A matracon ússzon be a képbe egy sörhasú pali, az nagyon is jellemző látványeleme a Balatonnak. A kisgyerek kezéből meg vedd ki a felfújható cápát, arra egy magyar szülőnek úgysincs pénze. A parton ellenben pózoljon egy bikinis bombacsaj, hadd legyen valami örömük az apukáknak is!"

Tovább is van, mondjam még? Mondom! Azaz előbb mutatom a németet:

És rögtön érkezik a magyar:

Az ukáz pedig valami ilyesmi lehetett: "A hivalkodó gumiállat azonnal tűnjön el, de feltétlenül ússzon a távolban egy fehér vitorla! A labda legyen szerényebb kivitelű, az anyuka pedig nehogy élvezze már, amint lefröcskölik, inkább vihorásszon lányos zavarában!"

Máskülönben aranyos kis könyv, bár van benne egy kissé utópisztikus párbeszéd:

- Mikor megyünk be a vízbe? (türelmetlenkedik Zsuzsi)

- Nincs kedved homokozni? - kérdezi anyu. - Olyan jó egy kicsit heverészni.

Én ilyet még soha nem mertem mondani a fiaimnak, sőt, magamban gondolni se nagyon. De apu se ússza meg. Miközben vért izzadva húzza a kiscsajt a biciklis utánfutóval a híres balatoni körúton, Zsuzsit csak az érdekli, mikor állnak meg fagyizni.

Jó. De akkor most Balaton vagy tengerpart? Írjátok meg kommentben!

0 Tovább

Emlékszel? - A kedvenc retro borítóim

Általános iskola első osztály. De lehet, hogy második. Ülök a harmadik padban és lassan megőrjít, ahogy Józsika küzd a következő mondattal: "Dérrel-durral sietett a - dön-döbi dön-dön dib-dib-dib - béka-rejtő nádasba." Dereng valami? Így tuti beugrik:

Ja, igen. Elfelejtettem mondani (pedig már a Bëlga is megénekelte): "nyolcvanas vagyok - az nem lehetek - , az is baj". Pedig de. És nekünk még frankón a Bodri kutyás volt az olvasókönyvünk. Meg ez is:

Nem hiszem, hogy a Móra valaha is mer kockáztatni és új borítót álmodik ezekhez a klasszikusokhoz. Annál is inkább, mert így tuti, hogy a hozzám hasonló nyolcvanas generáció (amúgy egyáltalán nem hamis) nosztalgiából megveszi őket a gyerekének.

Ha már az osztályteremben ücsörgünk, vegyünk elő a táskából még egy alapművet! A tartalmát sokszor átdolgozták (az én 1986-os verziómban tuti nem volt még szócikk az e-mail), de a külcsín örök:

Ez legalább annyira kötelező eleme volt anno minden valamirevaló gyerekszobának, mint az Ég és Föld (az más kérdés, hogy többnyire csak a port fogták).

Amúgy el tudjátok képzelni, hogy Janikovszky Éva könyvei ne Réber László illusztrációival jelenjenek meg? Pontosan, a nyegle kamaszosra gondolok:

Az én kedvenc szereplőm Rezső, aki maga a rejtély, a feloldhatatlan misztikum, soha nem tudjuk meg, mi lett vele (de nagyon ijesztő a késsel a kezében). Kevesebb drámai elemet tartalmaz az ovikezdő kisgyerekek segédkönyve, viszont a figuráknak ebben sem nőtt nyakuk (nem, még a macskának sem!):

Mondom, a Móra nem variál. Van két könyv, tuti nektek is megvolt (esetleg megvan, de szinte biztos, hogy meglesz), amelyek borítója évtizedek óta ugyanaz. Szentségtöréssel érne fel, ha a sodrófás néni nem kergetné a pákosztos cicust:

Mi ebből nagyon sokat olvastunk a napköziben, de Reich Károly másik borítója is örökre beleégett a retinánkba:

Arra pedig fel mernék tenni egy kisebb vagyont, hogy fogtátok már a kezetekben Vázsonyi Endre bombasztikus sikerű sztorijait a furfangos nyúlról, no meg az örök vesztes rókáról (akiknek szintén Reich Károly álmodott testet):

Igen, kissé viharvert, cserében pont egyidős velem és már legalább négy gyereket altattak vele. Nem olyan régen tettem rá szert a családi örökségből, én a saját fiamat ezzel ringattam álomba:

Igen, vannak ilyen kísérletező kedvű kiadók is! Csics Emese rajzai is pengék, de azért a klasszikus ezerszer közelebb áll hozzám (nyolcvanasok tartsunk össze!).

Amúgy külföldön is vannak ám elválaszthatatlan alkotópárosok. Zdeněk Miler neve sokaknak ismerősen cseng, de ki találta ki a sztorikat? Kinek jutott eszébe, hogy az anyagi javak vs. boldogság örökös harcát éppen egy borzas kis szárnyas példameséjén keresztül kéne bemutatni?

Pöpec lenne, ha végre Eduard Petiška neve is bevonulna a kollektív tudatalattiba. Annál is inkább, mert éppen ő vetítette ki a saját gyerekkori vágyait (nagyzsebes nadrág!!!) egy teljesen gyámoltalan földtúróra:

Az megvan, hogy Szutyejev igazából csak a Vidám meséket írta ÉS rajzolta?

Jó, de akkor ki ötlötte kis azokat a szuper meséket a szúrásmentes tűpárnáról meg az úszó szökőkútról? Ki teremtette meg a világ leglustább fókáját? Hát az alvászavaros kengurubébit? Ugye, kitaláltátok már, melyik könyvről beszélek?

Én nagyon meglepődtem, amikor a múltkor szembesültem vele, hogy ezek igazából mind mind Mihail Pljackovszkij hősei, Szutyejev itt csak a ceruzát fogta. Értem én, hogy az ő nevét sokkal könnyebb megjegyezni (valamint a nyelvünk se botlik bele). De ti tűnjetek ki a tömegből és jegyezzétek meg, hogy Bogárka igazából Pljackovszkij fantáziájában akart megnőni.

A dilemma pedig nem csitul. Vajon lehetne-e "az ellentétek vonzzák egymást" megkérdőjelezhetetlen szinonímája Cicamica és Böbe baba, ha Kende Márta nem örökíti meg azt a csodálatos sétálós pillanatot (tuti a Lépesméz cukrászdába igyekeznek)?

Természetesen Bálint Ágnes érdemeit sem szeretném kisebbíteni, az ő mondatait ugyanúgy imádják nálunk a gyerekek, mint a szívmelengető rajzokat. De állítom, hogy ez a könyv soha nem fog megjelenni más borítóval!

Mondjuk erről a könyvről is pont ezt gondoltam:

Hadd jegyezzem meg, pár éve éppen a végtelenül kedves illusztrációk miatt vettem meg gyerekkorom kedvenc betűsorolóját. Nagyon is tetszett, hogy valaki hozzá mert tenni a klasszikushoz. Az már egy külön történet, hogy Pásztohy Pankát örökre a szívünkbe zártuk és egy csomó könyvet csak miatta szereztünk be később. Ha valakinek megvan az eredeti borító, legyen olyan jó és küldje át nekem Facebook-on, a teljesség kedvéért szívesen beillesztem ide.

A retro kedvelői megnyugodhatnak, a Móra más klasszikusoknál nem tért el a jól bevált borítótól. Weöres Sándor rímei például kizárólag Hincz Gyula rajzaival nyújtanak felejthetetlen élményt (még akkor is, ha többnyire a Sebő együttes zenéjével szólalnak meg a fejünkben):

De a Tericum Kiadó sem bírálta felül a két művész együttes hatását:

A matematikai paradoxonok ÉS az állandóság kedvelői pedig mindenképpen tegyék ki a polcra Gazdag Erzsi kötetét, hiszen a kaszás pók évtizedek óta ugyanúgy néz ki az ablakban (az egylábú pedig kettőt lépett!):

A címlapon nem jelölik, ezért ugyancsak meglepett most, amikor végre tisztességesen utánanéztem: az illusztrációkat éppen a Gőgös Gúnár Gedeon megalkotója, vagyis K. Lukáts Kató készítette.

Ha én ragaszkodnék a keretes szerekezethez, tuti írnék ide valami frappáns befejezést, de nincs olyan szerencsétek. Egy percet még nosztalgiázzunk együtt! Hoztam nektek egy ínyencséget! Egy sorozatot, ami évtizedek óta töretlen siker, a nyolcvanas évek óvodásait ugyanúgy lenyűgözte, mint a digitális bennszülötteket. A borítót 1986-ban is Marék Veronika álmodta meg,

de azért húsz évvel később csak ráfért egy kis optikai tuning (csúnyább szóval ráncfelvarrás):

A szövegen viszont egy fikarcnyit sem változtattak. Amikor Tipptopp arról panaszkodik, hogy neki hiányzik egy gyerek a tökéletes otthonból, Kippkopp ma is csípőből vágja rá:

- Ezen könnyen segíthetünk!

Anyukában pedig egy pillanatra megáll az ütő, vajon hogyan is folytatódik a történet...

Remélem, sikerült felelevenítenem a legszebb (olvasási) élményeiteket! Kimaradt valami? Várom kommentben!

0 Tovább
«
123

gyerekkönyves

blogavatar

Rajongásig szeretem a gyerekeim könyveit, és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy ezt másokkal is megosszam.

Utolsó kommentek

Gyerekkönyves a Facebookon!