Szex és Rumini: van közük egymáshoz?

Sokkal több, mint gondolnátok. Ja, direkt nem írtam, hogy könyvajánló, egy legendát nem lehet csak úgy ajánlgatni. Amúgy sincs rászorulva. Kritikát sem írhatok, én ezen a sorozaton még nem találtam fogást. Nagyon megfogott. És nem eresztett. De hogy jön ide a szex? Nem úgy volt, hogy ez egy gyerekkönyv? Dehogynem. Csak nekem mindenről az jut eszembe. Figyeljétek!

Az előjáték előjátéka

Hallottam róla, sokat. De akkor még túl fiatalok voltunk hozzá. Egyre több ember mesélt róla. Állítólag nagyon jó. Időnként belefutottam néhány képbe, leírásba. Én mondjuk alapból mindent utálok, amit ennyire agyonhájpolnak. A Harry Potter-t is undorodva löktem el magamtól, amikor mondta apukám, hogy Európában most minden gyerek ezt olvassa. (Kevéssel rá már magam is varázsló ruhában ácsorogtam egy könyvesbolt előtt éjfélkor, de ez most mellékes.) Aztán egyre többen lettek a környezetünkben, akik már próbálták. Kezdett nagyon cikivé válni, hogy mi még nem. Dehát az nagyon jó! Mire vársz? Add át magad az élménynek!

Az előjáték

Bőven benne voltunk már a korban, amikor azt mondtam: igen! Ez a kis plusz nekünk is jár! A Rumini ekkor már jócskán túl volt a hetedik köteten, meg egy minden elképzelést felülmúlóan sikeres színpadi feldolgozáson. Sőt, a játszótér is megépült. Az már csak hab a tortán, hogy a Pagonyban a vonatos asztalt kizárólag Egérország térképén átsétálva lehet megközelíteni. Én végül az Árkádban, a nagy Libriben gyengültem el. Durva az a tömegpszichózis, amit ott a hatalmas mennyiségű gyerekkönyv gyakorol rám. Kétségbeesettem kapkodtam ide-oda, a legjobbat akartam. Pár nap múlva költöztünk ki Németországba, muszáj volt még hódolnom picit az édes ékes anyanyelvnek.

Vastag is, fényes is, ez jó lesz! Kezdetben csak simogattam, tapogattam, annyira bírom ezt a különleges borítófelületet. Először 1997-ben láttam ilyet, tesóm küldött egy könyvet New York-ból, akkor vadiújnak számított ez a kötéstechnika. Ma már majdhogynem elcsépelt, de még mindig rabul ejt. Olyan, mint a frissen elkészült puzzle: muszáj végigsimítanom rajta.

Nem beleolvasni, én azt szeretem, ha az első betűtől az utolsóig közös az élmény. Nem, az izgalmas részeket sem olvasom el előre, nem élek vissza a helyzeti előnyömmel. Imádok közösen meglepődni és rácsodálkozni a fiammal az eseményekre. Múltkor írták valahol, hogy Ruminit csak az igazán elszánt szülők olvasnak a gyerekeiknek. Merthogy ez egy apróbetűs kalandregény. Tudom, hogy bőven az átlag felett van a felolvasási hajlandóságom. De hadd jegyezzem meg: soha semmi ilyen közös élményt nem nyújtott nekünk. Pedig nálunk dübörög az élményalapú nevelés.

Innen üzenem tehát: KÖSZÖNÖM!

Az aktus

Gyűlölöm ezt a szót. Dehát milyen kifejező! Amikor beindul a cselekmény! Az első kötet első fejezetét mindjárt imádtam. Ahogy felkelti az érdeklődésünket és csepegteti az információkat. És tényleg, csak az utolsó sor utolsó szava rántja le a leplet. Nagyon bravúros! Bevallom, először nem is igazán bírtuk az izgalmakat. Fülünket befogva bújtunk a takaró alá, még a villanyt is leoltottuk. A harmadik fejezet után vagy jó fél évre jegeltük is a témát. Csak meg kellett rá érni. Aztán kezdtük elölről, legelölről. És akkor átszakadt a gát. Ha csak tehettük, ezzel foglalatoskodtunk. Ha pedig nem tehettük, hát erről beszéltünk és tuti, hogy erre gondoltunk állandóan. Álmodtunk is róla nem egyszer. 

Őrülten ambivalens dolog ez.

Azt kívánod, hogy nagyon, de nagyon sokáig tartson, nyújtanád a végtelenségig, ugyanakkor majd megőrülsz, annyira várod már a végét.

Én egy rohadék vagyok, szoktam késleltetni. A legizgalmasabb résznél megállok és megkérdezem: na, szerinted most mi fog történni? De van, hogy csak simán behunyom a szemem és azt kiabálom, hogy én ezt nem bírom, nem bírom!

A vége mindig katarzis, beteljesülés és elomló boldogság. Sírunk, nevetünk, szorongatjuk egymás kezet. Amikor a harmadik kötetben összeölelkezik Rumini es Galléros Fecó a tengerparton. Olyan felemelő pillanat nincs még egy!

Utójáték

Amikor nem hiszed el, hogy vége. Ülsz bávatagon, szemedben könnyek. Akkor jön az, hogy újraolvassuk a kedvenc részeinket. (A második kötetben ez az, amikor Rumini megtalálja Rianástorky Jégcsap Hubert uraságot a barlangban. Az abszolút csúcspont! Még nem tudtunk vele betelni.) És elkezdjük számolgatni, hány nap múlva megyünk haza, hogy megvegyük a következő kötetet. Egyszerre mindig csak egyet veszünk. A köztes időt idézgetéssel töltjük ki. (Ilyen szempontból elvetemültebbek vagyunk, mint egy teljes Bud Spencer - Terence Hill fan club, csak mi sör és virsli helyett gesztenyés palacsintát eszünk közben.) Mindösszesen kettő rész hiányzik már csak a könyvespolcunkról, ez aggaszt is, de nagyon. Takarékoskodunk tehát. Beosztón élünk. Egy este csak három fejezetet olvasunk, akármilyen nehezünkre esik is abbahagyni. ( Kivéve, amikor négyet, mert anya önuralma felmondta a szolgálatot.)  Lassan haladunk, akármennyire is felgyorsult már a szívverésünk. Csínján kell bánni az élvezetekkel. Úgy tovább tart!

P.S.: Azt mondja Berg Judit, nem lesz kilencedik kötet. El akarja engedni Rumini kezét. Na ebből lesz még egy nagyon komoly fan fiction kihívás! Szkander Bob spin off tuti!

A bejegyzésben szereplő képet a minimatine.hu-n találtam.

0 Tovább

Miért szívás a sikeres blog?

Miért? Szívás? Szívás!

Mert van az, amikor még csak álmodozol róla. Hogy majd egy szép napon én is fogok blogolni. Lesznek frenetikus bejegyzéseim, jönnek a bértrollok meg az anyázó kommentek, aztán valami híres ember megosztja a Facebook-on és másnap már hívnak a Dumaszínháztól, hogy azonnal dobjam össze a saját estemet. Tapsvihar, a tömeg tombol.

Tök jó, hogy minden este imádkozol a lottóötösért, de legalább egy szelvényt vegyél! - mondja a régi viccben a Jóisten Sanyi bácsinak.

Szóval regisztrálsz az origo.hu-ra. Már a havernak is bejött, az egyik bejegyzése olyan olvasott lett, az utcára is alig mert kilépni utána. Na jó, de miről szóljon a blog? Mihez értesz? Előre szólok, hogy a semmihez az nem jó válasz (pedig de sokan megélnek belőle! és nem is rosszul!). Jó, akkor máshogy kérdezem. Miből van a legtöbb a lakásban? Gyerekből kettő. Nekem sok, de bombasztikus nagycsaládos sztorikhoz kicsit kevés. Harisnya. Abból speciel rengeteg van. Gyűjtöttem őket, amíg meg nem született az a kettő. Azóta mit gyűjtök? Az ősz hajszálakat? Nem, ez nem jó, nem a Schwarzkopf-nál akarok dolgozni, mondom. Na, most beugrott. A gyerekkönyveket. Tízmillió könyvkritikus országában frankón könyvekről akarsz írni? Várj megnézem, van-e már gyerekkonyves.reblog.hu!

Bingó, így legyen ötösöm a lottón (szelvényt vegyél hello)!

Megírom az első bejegyzést. Kicsit nyomi, kicsit száraz, de az enyém! Fogalmam sincs, hányan olvassák, nem találom meg a számlálót. Havert nem merem megkérdezni, nem égetem magam. Diplomám van baszod! Gyanítom, hogy az összes sorom felszívódik a nirvánában. Komment egy deka se.

Két nap múlva eszembe jut, hogy csak kéne posztolni valami tisztességeset (nem hagy nyugodni a világhír mámorító ígérete). De mi a francról írjak? Sündör és Niru az kurva jó, de réteg, Rumini az szerelem, arra nem viselném el, ha beszólnának. Megvan! Anna Peti Gergő! Ezerszer megrágott és kiöklendezett mócsing, de hátha pont ez robbantja fel a netet és nem a seggen egyensúlyozott pezsgőspohár!

Megírom, posztolom, reménykedek. Pont valami főzésfélét imitálok, amikor szól a fiam, hogy füstöl a számítógép. Bazdmeg, tényleg berobbantam a köztudatba.  Az első címlapról azonnal screenshot készül, nyilván telefonos segítséggel. Közben szól a haver, talán nézzem meg a Statisztikánál (rendes gyerek, gondolatolvasó). 2000 felett jár ekkor már az oldalletöltések száma. Nem tudom ugyan, hogy működik az Origo belső mérési rendszere, és vajon hánynak számít az, hogy reggel óta a frissítés gombot nyomkodom (érkezett már komment? megosztották már Face-en???). De azért kezdek reménykedni. Hátha jön valaki és kínál valami orbitális összeget az elfekvő kötetekért. Helyette megtudom, hogy itthon unatkozó anyuka vagyok (igaz), aki gumicsontról ír (igaz), de arról legalább modorosan (gaz). És a Ruminira is beszólnak, pedig direkt nem arról írtam. 

Leszarom. Olvasóim vannak! Véleményvezér lettem! Parázok is rendesen, mint Rácz Zsuzsa anno, amikor szembesítették a Terézanyu eladási statisztikáival. Az ám, statisztika! Hol jár most a számláló? 6000?!! Vajon az Origo szerverei bírják még a terhelést?? Vagy már kiakadt a hisztométer?  Kállai Ferenc de aranyosan mondta abban a régi miniszteres filmben, hogy "Nem hisztéria, Astoria!" Nálam vajon mikor jelenik meg a nagy fekete autó? Bartos Erikával a hátsó ülésen?

Na jó. Minden csoda három napig tart, ez is. A zaj elül. De aki egyszer megérezte a siker ízét! Élete végéig szomjazza azt. Kezdi birizgálni az agyamat ez a Sprint. Vagyon. Nekem miből is van sok? Ja, tudom. Előző éjjel valami rohadék vírus miatt egy percet nem aludtam, aludnék helyette nappal, de hiába. Tudom, hogy ha most azonnal nem fotózom le az összes könyvemet, akkor soha. Cipelek, rendezgetek, képezek, végre megtérül az a negyvenezres sárga szőnyeg. Péntek délelőtt élesítem. De jó kis olvasmány lesz ebből hétvégére, tuti kirakják a szerkesztők! Vagy nem. Öt nap teljes agóniában telik.

Hogy voltál képes lefotózni az összes könyveteket? - kérdezi a tesóm.

Mert annyira hittem a posztomban - mondom neki.

A reménytelen reménykedés szerda reggelig tart. Ülök az orvosi váróban, szívom az orrom meg a fogam, kínomban görgetem az Origot, várok a thumbstopping powerre. Mi vaaaan???? Kirakták! Az egymást hergelő DiCaprio meg Margot Robbie feje fölé ráadásul! Az első Messenger-üzenet két perc múlva érkezik, az eredményhirdetésre még vagy hat órát várni kell. Másnap osztja A HÍRES ember, harmadnap pedig az állásajánlat is befut.

Hogy mit csinálok én? Fülemet befogva rohanok a játszótéren és Dopeman örökbecsűjét üvöltözöm:

Múltak az évek, és nekem bejött az élet,

mert a vakeromat megették a népek.

Eddig jó. A számláló már közel 29 ezernél (ebből egy a budakalászi könyvtáros!). 

De akkor mi ebben a szívás? Hát csak az, hogy mostantól ezzel kelek ezzel fekszem, az esti mese olvasása közben fejben igazából blogot írok (gyerekkönyves, te anyák szégyene!), a számlálón kívül más már nem hoz izgalomba (lottószámok se), és basszus, újabb sikerekben reménykedem! Sprintelek is, hiszen a nagyszámok törvénye alapján....

Állj! Egy szótaggal se többet! Letelt a harminc perc! Ide az ötven ropit!

0 Tovább

7 ok, amiért utálok olvasni anyával

Hah! Ráharaptál! Tudtam, hogy ide fogsz kattintani! Hogy elolvasd a jó kis instant felsorolást! Egy frászt! Küzdjél csak a folyó szöveggel! Ne csodálkozz, meghekkeltem anyám laptopját, végre előállhatok neked a farbával! Tudtad, hogy a gyerekkönyvesből igazából én vagyok a gyerek? Anyám meg a könyves! Dehát azt Kálmán már réges-rég lestoppolta! Boszorkányok pedig nincsenek, mi? Hát, tudnék mesélni! Na!

Aranyos volt anyukámtól, ahogy megosztotta veletek a rózsaszín szirupban tocsogó idillt, amint olvasunk esténként összebújva...és akkor még ő van kiakadva, milyen életszerűtlen az Anna, Peti, Gergő! Ja, persze! Eltiltott tőle, mi?! Szerintetek mit olvasok éjjel elemlámpával a takaró alatt? Keserű könnyek között! Tudtátok, hogy mi nem öltözünk karácsonykor ünneplőbe? És piros kocsink sincs egyáltalán? Apukám pedig még nem nassolt velünk egyszer sem? És medvecukrot sem szokott a fogára ragasztani, hogy ijesztgessen bennünket? Egy gyenge pillanatomban tuti bevallom az ovipszichológusnak, hogy anyukám soha nem készített velünk narancshóembert! De dióhéjbölcsőt sem a csepp makkemberkének! Ilyennek szülessen meg az ember, de komolyan!

Helyette mi van? Rumini, az van! Lelkesedjünk az egerekért, nem? De még ha egy csepp izgalom lenne benne, könyörgöm! Valami jó kis zendülés a Szélkirálynőn, az kéne végre! Bojtos Benedeket vágják ki Batka-szigeten, majd lesz neki rece-fice bumm bumm bumm! Negrót meg zabáltassák fel a cápákkal! Egy könnycseppet nem morzsolna el érte senki! Balikó üsse már le egyszer a domináns barátját (a címlapon is folyton ő van!), azzal a tejbetök Fecóval pedig értesse meg valaki, hogy a gallér ezer éve kiment a divatból (esetleg felfelé hajtva, úgy még elmegy). Amúgy feltűnt már valakinek rajtam kívül, hogy az egész hajón nincs egy valamirevaló vasmacska sem?

De ha nem egér, akkor meg dínó. Pláne kettő, és kicsi! Két ekkora félnótást még életemben nem láttam! Aki egyetlenegy mondatot nem tud kinyögni érthetően, azt miért állítják a gyerekek elé példaképül? Miért kéne velük rokonszenveznem? Hát nem igaz, hogy folyton rossz korba repülnek! Szerencsétlen Nyamm meg mindig a fejére esik! Részről részre súlyosabb az agysérülése, de komolyan! Az a rohadék Trikó titokban röhög rajta, és hasznot húz a saját szellemi fölényéből! A rendes kréta korban már rég felzabálta volna a féleszű haverja! Ja, meg a poénok! Nagyrészüket csak a felnőttek értik! Tök jó, hogy anyukám a térdét csapdossa, meg szerinte ez a minőségi gyerekkönyv, de velem mi lesz? Nekem miért legyen vicces az, hogy Mátyás király idejében még nem volt popcorn? Évszámokkal zsonglőrködjek hatévesen? Kiborító!

És akkor ott van az az utazós sorozat. Anyám megrögzött gerontofil. Különben miért imádná pont Bali bácsit? Aki viszont Olgi nénibe szerelmes. Nyugdíjas romantika, ez kell egy óvodásnak, mi? Bocs, de nem tudok azonosulni azzal a beképzelt Domával, aki képes elhinni, hogy ő irányítja a forgalmat a Gellért téren. Egy fúvós hangszerrel, te szerencsétlen? Panni, csórikám, tisztára elnyomásban él a bátyja miatt. Pedig Nanuk belé szerelmes, csak miatta jön Magyarba (Alaszkából!!), többször is. Nélkülük nem is lenne könyv! Erre nekem azt kell hallgatnom, mit énekel Bali bácsi az Operaház előtt! Gyalázat!

De van még lejjebb. Bogarásszunk a kiserdőben! Azt úgyis szereti minden gyerek, nem? Nem! Az egyetlen valamirevaló főgonoszról is kiderül mindjárt az elején, hogy még nem bántott soha senkit. Ez milyen gyenge horror már? Ha legalább Alfonz eltörné a hangyagyerekek kezét! De nem, ő bemegy a házába sírni! Igazi művészlélek! Bezzeg amikor az erdei tornaversenyen kell nagyhatúskodni, akkor nagyon tökös legény! Jó, mondjuk annyi vér már nincs a pucájában, hogy diszkvalifikálja azt az esetlen puhatestűt. Egy kínszenvedés! Egyszer, csak egyszer élném meg, hogy Vendelnek rendesen a potrohába csíp Baltazár! Nem lehet, hogy mindig a csíkos haverom szívja meg! Babócát pedig azonnal a rögtönítélő űrbíróság elé küldeném, ha tehetném! Vád: szüntelen picsogás! Amúgy elmagyarázná valaki, hogy a szarka mi a búbánatért lopna már mézeskalácsot? Aranygaluskát esetleg...

És még mindig van muníció a könyvespolcon! Medvebrummogás, az való az ovisoknak! Ahogy szétszívatja az agyát az a feketehajú csajszi! A saját születésnapján ráadásul! Még jó, hogy világgá megy, vele ne kukoricázzon senki se! Egyszer azért bevillan neki, hogy fizikai erőfölényénél fogva igazából ő a király. Akkor is mit csinálnak vele? Elkezdik tisztelni? Orvoshoz viszik a szerencsétlent! Pedig nem is mondta, hogy Napóleon én vagyok! Azért mondjuk az autós túrája elég rázós, nem is értem, más gyerekek hogy bírják az ilyen izgalmakat. Komolyan, már csak épp azt nem kiabálja, hogy: casco-t akarok kötni!

De a Dimbes-Dombos erdő Chuck Norris-a sem különb. Lássuk, ki a legerősebb, mi? Szegény kipikopiknak esélyük sincs. Bezzeg amikor beleesik a sziklahasadékba, rohadtul rájuk van utalva. Máskülönben pedig: egy hétig kaja nélkül a mélyben? Bear Grylls sírva könyörög a receptért! Ja, meg a problémamegoldás. Elvesztem a barátom? Mit tennék ugyan? Lefekszem a fűbe, nézem a felhőket, hátha úgy megtalálom. Naná. Mondanom sem kell, anyukámnak ez a kedvenc része. Múltkor nem találta a telefonját, lefeküdt a nappali padlójára, onnan nézte a repedéseket a plafonon. Az eszem megáll! (Én dugtam el amúgy.)

Mivel szokott még kínozni? Ja, megvan! Szurtos kiscsávó meg a csíkos haverja. Tényleg egy olyan gyerektől lessek el hasznos praktikákat, aki nem tudja rendesen kimondani azt, hogy bohóc? Az a szánalmas csalinkázás a kertben, hogy majd attól megszeretem a zöldségeket, mi? Nekem akarjátok bemagyarázni, hogy telefonálni lehet a borsóval? Nekem, a digitális bennszülöttnek? Nézzél már ide, milyen jó kis posztot kanyarítottam!

De vigyázat, közeledik mutter, gyanúsan lóbálja a kezében a Larousse Gyermekenciklopédiát, sanszos, hogy kivételesen nem olvasni akar! Gyorsan rányomok a Publikál gombra és...

U.I.: Egy utolsó gondolat, mielőtt büntetésből lekapcsolják a netet! Tudjátok, miért szeretem az építkezéses részt a Gergőkönyvben? Mert betonkeverő-vezetőnek készülök! Most szívom magamba a tudást! Kell is nekem értelmiségi pálya! Anyám is diplomás, aztán mire vitte? Rólam írkál hülyeségeket.

0 Tovább

7 ok, amiért imádok olvasni a fiammal

Nemrég tanúja voltam, ahogy egy mesepszichológus okfejtése alatt komolyan egymásnak ugrottak a kommentelők. Kíméletlenül ment a szaranyázás, a "kinek van erre ideje, energiája?", meg a "nekem se meséltek, mégis rendes ember lett belőlem", no és az "utálom a saját hangom, inkább beteszek egy hangoskönyvet" sem maradhatott ki.

Nézzétek, én nem vagyok mesepszichológus. Senkit sem fogok azzal nyomasztani, hogy "ha ma nem olvasol neki, akkor lehet, hogy holnap már nem is kéri". Csak egy anya vagyok, anyuka, nagyon sokszor anyaaaaaaaaaa!, kinek mi. Aki mániákusan szeret olvasni a gyerekeinek. Alkati adottság, tudom. Neked a tökéletes BMI, neki a varázslatos énekhang, nekem meg a betűbetegség.

De eszemben sincs kigyógyulni belőle. Miért is?

1. Mert szerelmes vagyok a saját hangomba. Imádom hallgatni és hallatni. Ebből következik, hogy alapjáraton sokat beszélek. A felolvasásban az a legszebb, hogy senki nem szól bele (azaz dehogynem, de ritkábban, mintha csak úgy magamról magamtól beszélnék).

2. Mert olvasás közben az összes meg nem élt (szinkron)színészi vágyamat kiélhetem. Félórán belül lehetek Nusi néni, a terebélyes operaénekesnő, Tulipán, a dörmögő hangú medve, Seprű, a recsegő orgánumú házmester és Cili, a selypítő ovis kislány. (És hol van ez még Pogány Judittól, akinek nemrég 103 különböző hangon kellett megszólalnia egy mesejátékban!)

3. Ja, hallottátok? A tévés távgyógyítókat hamarosan betiltják, próbáljátok hát ki a közös olvasás jótékony hatását! Mert lehetek én akármilyen fáradt, ideges, beteg, netán idegbeteg, zaklatott, küzdjek bárminemű fájdalommal: a közös olvasás alkalmával olyan nyugalom száll meg, mintha végighallgattam volna Domján László összes műveit. Testen kívüli élmény ez igazából. Kiröppenünk egy párhuzamos univerzumba, csak én vagyok, a gyerek, meg a történet. Gravitáció egy szál se.

4. Szerencsés vagyok. A fiaim kifejezetten közlékenyek, nálunk még nem volt olyan, hogy a "Mi volt az oviban?"-ra azt válaszolták volna, hogy "Semmi!" (nincs olyan szerencsém). De az igazán rázós témákhoz kell a közös ellazulás. Meg az a pillanatnyi csönd, amíg anya újratölt lapoz. Nálunk olyankor derülnek ki az igazán fontos dolgok (ami nem az, hogy mi volt az ebéd, és nem is az, hogy voltak-e kint az udvaron).

5. Mert a könyveinket ellophatják, de a közös élményt senki nem veheti el tőlünk. Rajonghatunk közösen a kedvenc mesehősünkért (Rumini vs. Galléros Fecó, ez még nem dőlt el), felemlegethetjük Szkander Bob beszólásait, lehetnek közös kis titkaink és rejtélyeink (de hová tűnt Zuzmó Alex??), és hosszan találgathatjuk együtt, ki szabadítja ki Sajtos Rozit.

Állj! Itt még nem lehet vége! Én hetet ígértem! Ja, csak azért, mert a hetes az olyan mesebeli szám. Jól illik a gyerekkönyveshez! Pedig igazából nincs több ötletem. Kiizzadhatnék még kettőt, de higgyétek el, nem járnátok jól, ha idemásolnék valamit a Coelho-generátorból.

Inkább írjátok meg ti, kommentben!

0 Tovább

A négyszázkilós jóbarát - könyvajánló

Harcos Bálint: Petya és Tulipán

Illusztrálta: Bognár Éva Katinka

Olvasta: Anya, Tóbi, és Flóri is egy kicsit

"Ez teljesen új, ez még biztosan nincs meg!" - ezekkel a szavakkal nyújtotta át a barátnőm a fiam karácsonyi ajándékát. Ismerve a könyvvásárlási hajlandóságomat, azért lehetett benne némi kétely. Nos, bevallom becsületesen, gyerekkönyvmánia ide, olvasásőrület oda, korábban még az íróról sem hallottam, nemhogy a könyvéről.

Pedig Harcos Bálintnak (vajon ez az igazi neve?) nem ez az első könyve, de nem is a második. Csak annyit mondok, hogy Szofi, meg A csupaszín oroszlán. Látjátok, nekem is van még hová fejlődnöm. És ami még fontosabb: van még mit vásárolnom!

Előrebocsátom, hogy a Petya és Tulipánt közvetlenül a Négyszögletű Kerekerdő után kezdtük olvasni (hogy Lázár Ervin alapműve mennyire gyerekeknek való vagy nem való, arról majd máskor).  Egyszerűen nem tudtam nem észrevenni néhány hasonlóságot a két mese között. Ebben is rengeteg szereplő bonyolítja a cselekményt, meg abban is. A számtalan karakter pedig számos beszélgetést folytat, így a párbeszédek hossza szinte végtelen.

Hasonlóság még a szereplők feltűnően körmönfont neve (Hergenszőrif vs. Ló Szerafin, Iblekra és Hopplekra vs. Mikkamakka és Vacskamati), amelyekbe a (fel)olvasó nyelve a legnagyobb igyekezet ellenére is csak belebotlik. 

Lehetne még keresni az egyezéseket, de felesleges. Hiszen nincs azzal semmi baj, ha klasszikus írók hozzávalóiból válogatnak a maiak. Az még kevés lenne ahhoz, hogy működjön a regény. A Petya és Tulipán viszont működik. A sok párbeszéd megadja a történet ritmusát, nem megakasztja, hanem viszi előre a cselekményt. A különleges nevek pedig teljesen egyedi hangulatot teremtenek, belépőt nyerünk a főszereplő kisfiú fantáziájába. Hiszen csakis erről lehet szó: Petya játékállatai (a kicsik!) megelevenednek és megmentenek egy rakás igazi állatot (köztük egy egészen ritka szárazföldi bálnát!).

Vagy létezne, hogy hajlandó az együttműködésre egy alakját folyton változtató flamingó, egy bármikor aludni képes jaguár, egy cirkuszi mutatványokban jártas cincér és egy mókus...aki mit is tud? Ja, mindent, és azt mindenkinél jobban! A mese szerint létezne! A mese szerint, amelyben a házmester sokkal félelmetesebb, mint a boszorkányok, a hóbortos őznél tett látogatás pedig kicsit olyan, mintha Alízzal együtt  toppantunk volna be a bolond uzsonnára.

Aki ismer, tudja, hogy végtelen sokat tudok írni arról, amiért lelkesedem, szóval...jöjjenek most a tények!

Melyik fiamnak olvastam?

A hat és fél évesnek, de volt, hogy a négy éves is odakuporodott, és tetszett neki!

Mit csinált a fiam olvasás közben?

Hol a takaró sarkát rágta az izgalomtól, hol meg a párnát rugdosta a röhögéstől!

Hány este alatt végeztünk a könyvvel?

Három (de én szeretek egyszerre sokat olvasni).

Kinek ajánlom?

Mindenkinek, aki szereti a jó humorú, izgalmas történeteket, és a meglepetéseket!

Kinek nem ajánlom?

Aki nem szereti a végtelen párbeszédeket, és aki szerint nem vicces, ha egy kifejlett medvét beöltöztetnek vízimadárnak!

Mit szerettem benne?

A különlegesen ötletes neveket (a Sundabunda Cirkusz vezetője Sanda Bandi!), és az elvarázsolt hangulatot.

Mit nem szerettem benne?

Alig tudunk meg valamit Petyáról, pedig ő a főszereplő, picit hiányoltam a bemutatását.

Szerintem lesz folytatás?

Valami azt súgja, hogy a kicsik kalandjai még nem értek véget! Remélem legalábbis!

0 Tovább

gyerekkönyves

blogavatar

Rajongásig szeretem a gyerekeim könyveit, és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy ezt másokkal is megosszam.

Utolsó kommentek

Gyerekkönyves a Facebookon!