Ülni az íróasztalnál, esetleg egy kávézóban, képzeletben Meseerdőben kalandozni a kedvenc hősünk kezét fogva...az én fejemben valami elképesztően idilli kép él a meseírók hétköznapjairól. Berg Judit korábbi interjúit lapozgatva indultam az igazság nyomába.
Tizenkét év alatt negyvenkét mesekönyvet tett le az asztalra Berg Judit, hazánk egyik legismertebb és legelismertebb írónője. Nem írom, hogy gyerekíró, mert éppen mostanában tör ki ebből a skatulyából. Remélem, sikerrel! Tök jó lenne tőle felnőtteknek szóló könyvet olvasni! Máskülönben pedig:
- Berg Juditot imádom, mert olyan csodálatos könyvekkel ajándékozott meg bennünket, mint a Rumini és a Maszat, a Mesék a Tejúton túlról és a Két kis dinó. Ja, meg a Lengemesék. És még egy csomó másikkal is, de ez az én blogom, úgyhogy az én kedvenceimet sorolom előre.
- Berg Juditot utálom, mert amellett, hogy kirobbanóan sikeres, négygyerekes családanya, még szép és vékony is. Ráadásul határtalan a fantáziája és a humora, kiemelkedő a beleérzőkészsége, no meg az intelligenciája. Nekem, mint nőnek – aki az írónő mesefigurái közül igazából Dundi Bandit tekinti lelki társának - esküdt ellenségem tehát.
Dehát egy blogger ne legyen kicsinyes. Inkább megpróbálom kideríteni, mi lehet a titka. Idő hiányában nem készítettem vele interjút, ráadásul szinte mindent elmondott már a témában. Nem akartam fárasztani ugyanazokkal a kérdésekkel, amelyeket már feltettek neki mások. Most összefoglalom, mit sikerült kinyomoznom róla munkaügyileg.
Most akkor a meseírás az munka?
Hogy merült fel bennem ez a kérdés egyáltalán? Mentségemre szóljon, hogy nem csak bennem merült fel, hanem az írónő némely kevésbé jóindulatú ismerősében is. Az index.hu-nak adott interjújában idéz is ezekből a vélhetően kellemetlen dialógusokból: „Amúgy is gyakran kérdezik, hogy Ja, te csak gyerekkönyvet írsz?, de a kedvenc kérdésem az volt: Ja, te csak így meséket írogatsz a négy gyerek mellett? De egyébként dolgozol? De azt hiszem, ez nem a nőnek szól, hanem a gyerekirodalomnak.”
Nos, a provokatív kérdésfeltevés után nézzük, hogy zajlik a munka!
Milyen is otthon ücsörögni és meséket írogatni négy gyerek mellett?
Erre a kérdésre évről-évre más választ adott Berg Judit, nyilván annak függvényében, hány évesek voltak a gyerekei. Kisebb korukban sokat segítettek a nagyszülők, máskülönben pedig a délutáni alvás óráit igyekezte kihasználni. Az egyik legfrissebb, 2016-os index.hu-s interjúban már kissé más állapotokat vázolt fel az írónő: „Sokat utazom, és a négy gyerekkel is van annyi váratlan dolog, hogy csak többé-kevésbé készítem el az ütemtervemet. Akkor kezdek írni, amikor elmentek az iskolába, és szigorúan csak addig, amíg haza nem jönnek, mert onnantól igyekszem velük foglalkozni. De amikor nagyon rajtam van az írási szenvedély, akkor semmi nem érdekel, és azt mondom a gyerekeknek, hogy ne haragudjanak, de kérek még másfél órát, mert nem tudom kikapcsolni, ami a fejemben zakatol.”
Lehet abból íróként előnyt kovácsolni, ha négy gyerek vágyik a figyelmünkre?
Hajjaj, abból lehet csak igazán! A már említett index.hu-s interjú szerint: „Nagyon nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy ha hazajön a gyerekem, akkor a mondat közepén felálljak, és odaüljek hozzá, amíg ebédel. Viszont részben épp ettől is lett olyan sikeres a Rumini: a kisbabák mellett csak akkor tudtam írni, amikor ők éppen aludtak, így nem maradt semmi időm művészkedni és lila ködben várni az ihletet, hanem koncentráltan csak azt írtam, ami fontos volt. Most is koncentrálok arra, hogy ne engedjem az írást a családi élet és a gyerekek elé, viszont amikor eljön az írás ideje, mindent kizárok, és az összes bennem összegyűlt feszültséget elképesztő erővel zúdítom bele abba, amit éppen írok. És ez a lendület magával ragadja az olvasókat is.”
Négy gyerek mellett ritkán van csend. Lehet zajban is alkotni?
Azt gondolnánk, hogy a nagycsaládos írónő bármilyen zsivajban képes fennkölt mondatokat papírra vetni. Az nlc.hu friss interjújából kiderül, hogy ez nem egészen így van: „A lakásunk kész átjáróház, állandóan jönnek-mennek a gyerekeim és a barátaik, ezért alapszabály nálam, hogy olyankor nem írok, amikor ők ott vannak. Az a halálom, amikor már nagyon írnék, és valamelyik gyerek beteg lesz. A könyvírás agymunka részében – amikor magamban kitalálom a történetet, a szereplőket és a világot – amúgy nem zavarnak, sőt néha jót is tesz, hogy látom, amint ott vannak körülöttem és beszélgetnek. A konkrét írást azonban már nem tudom úgy csinálni, hogy ott ülnek mellettem.”
Jó, jó. De jut idő a házimunkára is?
Na, itt egy tipikus kérdés, amit Lázár Ervinnek tuti nem tettek fel soha. Nekem, mint önmaga után rohanó háziasszonynak nagyon is a kedvemre való volt az a válasz, amelyet a cultura.hu-n olvashatunk:
„Sokan talán megvetnek érte, de a háztartás például a lista végén kullog. Persze mindig van otthon finom ebéd, tiszta ruha, szóval a gyerekek nem szenvednek hiányt, de például évek óta nem vasaltam, és sosem tiltakozom, ha a férjemnek főzni támad kedve.”
Istenem, Vekerdy tanárúr milyen régóta hangoztatja már ezt! És itt a megerősítés! Anyák, ne vasaljatok! Helyette adjátok át magatokat a kreatív hobbitoknak! Még az is lehet, hogy hivatás lesz belőle…
Oké, de mit szól mindehhez a férj?
A vasalás háttérbeszorulására és a párja támogató hozzáállására az origo.hu-nak adott interjújában tér ki az írónő: „Szegény férjem pár éve azt kérte tőlem még szeptemberben karácsonyra, hogy egyetlen egyszer, karácsony alkalmából vasaljam ki az ingjeit. Meg is ígértem neki nagy szégyenkezve, de végül nem jutott rá időm. Ehhez az életformához kell egy ilyen társ, aki nem teszi szóvá a rendetlenséget, aki azt mondja, hogy neki nagy boldogság, hogy én írhatok.”
Szuper. Mindenki happy. De okozhat a meseírás burn-out-ot?
Micsoda paradoxon! Hiszen mesét írni maga a felüdülés, nem? Nos, ha valaki nagyüzemben alkot, ráadásul határidőre, akkor igenis előállhat a kiégés állapota. Az írónő erről így vallott a cultura.hu- nak adott interjújában: „A burn-out nálam inkább időszakos állapot. Egy-egy komoly munka után néha hetekig nem tudok alkotni, se gondolkodni, sőt, néha úgy érzem, a saját nevemet is nehezemre esne leírni. Ilyenkor hagyom, hogy a gyerekeim vegyék át az irányítást, belemegyek minden lökött ötletükbe, amikor pedig nincsenek otthon, csak pakolgatok vagy elmegyek lovagolni. Aztán pár hét után elkezdenek visszaszivárogni a gondolataim, és egy nagy erdei vágta után hirtelen újra szétfeszít a tettvágy.”
Miből merít energiát a hétköznapok kihívásaihoz?
Egy kreatív elmének sokszor kínszevedés lehet a sok napi rutinfeladat. Nagyon szerencsés egybeesés, ha a munkája egyben az energiaforrása is az embernek. Az origo.hu interjúja szerint Berg Judit pont egy ilyen szerencsés ember: „Az írás rengeteg erőt ad nekem. Ha csinálhatom, akkor hajlandó vagyok a gyerekekkel tanulni, játszani, naponta főzni, tündibündi feleség lenni, ha meg nem csinálhatom, akkor egyszerűen lemerülök.”
Az írás mellett miből áll még a munkája?
Mert tök jó, ha kész a halhatatlan mű, de hogy jut el az olvasókhoz? Kell-e például menedzselnie a műveit? Az index.hu interjújából kiderül, hogy egy író ezen a szinten már főként az írásra koncentrál: „Nekem hála istennek csak ritkán kell tárgyalnom, a legtöbb ügyemet a kiadó intézi, ők pedig már pontosan tudják, ki mit szeretne és milyen kompromisszumra hajlandó. De voltak helyzetek, amikor kőkeményen ki kellett állnom magamért, például amikor a Magyar Színházban készültek színre vinni a Ruminit – de azt hiszem, ők sem jártak rosszul, mert lassan ötödik éve játsszák, majdnem mindig telt házzal. A külföldi ügyeimet – ott borzasztó nehéz magyar gyerekkönyveket kiadni – pedig egy munkatársam intézi, és ő olyan kőkeményen alkuszik, ahogyan én nem is tudnék.”
És mi van a közönségtalálkozókkal meg a felolvasó körutakkal? Az a szükséges rossz?
Micsoda?? Hiszen pont ez a mindent elsöprő siker egyik kulcsa. Az index.hu interjújában mindenre fény derül: „Ahhoz, hogy bejöjjenek a nagyratörő terveim, persze kellett az is, hogy a gyerekek szeressék, amiket írok, és hogy a Ruminit az év gyerekkönyvének válasszák. És biztosan benne van az is, hogy szívesen megyek gyerekek közé, és jól meg is találom velük a hangot. Már több száz találkozó van a hátam mögött: elképesztően sok gyerekkel találkoztam, és az ilyenektől mindig mindenki belelkesül. Utána folyamatosan kapom a gyerekektől a kéziratokat, és a hívásokat a könyvtáraktól, hogy elkezdtek olvasni engem és a többi kortárs írót is. A gyerekek mozgosíthatóak, és ez nagyon kellett ahhoz, hogy az enyém sikersztori lehessen.”
Meg lehet élni a meseírásból? Futja-e kastélyra, nyaralóra?
Vajon érdemes-e belevágni a meseírásba, ha könnyen és gyorsan akarok meggazdagodni? A némileg kijózanító, ám mégis reménykeltő választ szintén az index.hu interjújában találtam meg: „Nincs provence-i nyaralóm, de minden évben el tudom vinni síelni a gyerekeket. Politikusi magasságokat nem érek el, és a Rowling nevű kollégám kastélyával sem tudom felvenni a versenyt, de egy nagyon kellemes életet biztosítanak számomra mostanra a jogdíjak. De ez csak néhány éve van így, az első könyveim megjelenése után még az is hallatlanul nagy dolog volt, ha havi 20-25 ezer forint összejött. De most lassacskán csak a Rumini első kötete eléri a százezer eladott példányt.”
Mi a meseírás legszebb hozadéka a honorárium és a jogdíjak mellett?
Mert én igazából idealista vagyok, és ilyen fennkölt dolgok is érdekelnek. Szerencsére ezen a téren sem kellett csalódnom Berg Juditban, a kenyérkereset és az írói szenvedély kiélése mellett van a meseírásnak egyéb hozzáadott értéke is. Erről szintén az origo.hu-nak adott interjújából értesültem: „sokszor kapom azt a visszajelzést, hogy érezhetően fejlődik a gyerek szókincse. A Ruminivel kapcsolatban pedig az is többször előfordult, hogy a gyerek korábban egyáltalán nem olvasott, de Rumini meghozta a kedvét. Ez nekem a non plus ultra.”
A Rumini iránti rajongásomnak már én is hangot adtam amúgy, itt elolvashatod!
Mindezek után bátran kijelenthetjük: a meseírás igenis munka. De talán az egyik legszebb, legboldogságosabb alkotómunka a világon, melynek során szinte azonnali a pozitív visszajelzés. Feltéve, ha jól értettem Berg Judit szavait. Na, majd egyszer megkérdezem tőle személyesen is! A Facebook-oldalát már lájkoltam…
A bejegyzésben szereplő képet az origo.hu-n közölt interjúban találtam.
Kik örülhettek a tizenegy kötet Pöttyös Panninak, a nyolc kötet Kippkoppnak és a számtalan diafilmnek?
Dehát tudjátok, jótékonyság ide, nagylelkűség oda, én is csak olyan vagyok, mint az egyszeri keresztapa. Kértem tőlük valamit. Ragaszkodtam hozzá, hogy a délutáni alvás előtt felolvashassam a gyerekeknek a Kippkopp a fűbent. Imádtam, hogy ilyen sok gyerek hallgatott áhítattal:
Tök jó lenne most ideírni, hogy nekem ez volt a legnagyobb ajándék. Az a sok csillogó szempár! Meg, hogy jobb adni mint kapni. De igazából én is imádom az ajándékokat és a meglepetéseket! Valahonnan megsejthették ezt a szülők is, mert egy tuti kis szeretetcsomagot küldtek nekem hálából:
Ennek a magyar nyelvű változatára hiába vártunk. Míg nem egyszer, a szokásos gyerekkönyv vadászat közben megakadt a szemem valami egészen elképesztőn:
Magyar gyereknek magyar tengert! Nehogy már hamis vágyakat keltsünk benne, ugyan! (Annyiban igaza van a kiadónak, hogy az eredeti német kiadás egy színtiszta északi-tengeri nyaralást örökít meg, ami a magyaroknak - hideg víz, szél, eső - kevéssé vonzó.)
Ez meg a magyar:
És rögtön érkezik a magyar:
Az ukáz pedig valami ilyesmi lehetett: "A hivalkodó gumiállat azonnal tűnjön el, de feltétlenül ússzon a távolban egy fehér vitorla! A labda legyen szerényebb kivitelű, az anyuka pedig nehogy élvezze már, amint lefröcskölik, inkább vihorásszon lányos zavarában!"
Nem hiszem, hogy a Móra valaha is mer kockáztatni és új borítót álmodik ezekhez a klasszikusokhoz. Annál is inkább, mert így tuti, hogy a hozzám hasonló nyolcvanas generáció (amúgy egyáltalán nem hamis) nosztalgiából megveszi őket a gyerekének.
Ez legalább annyira kötelező eleme volt anno minden valamirevaló gyerekszobának, mint az Ég és Föld (az más kérdés, hogy többnyire csak a port fogták).
Az én kedvenc szereplőm Rezső, aki maga a rejtély, a feloldhatatlan misztikum, soha nem tudjuk meg, mi lett vele (de nagyon ijesztő a késsel a kezében). Kevesebb drámai elemet tartalmaz az ovikezdő kisgyerekek segédkönyve, viszont a figuráknak ebben sem nőtt nyakuk (nem, még a macskának sem!):
Mi ebből nagyon sokat olvastunk a napköziben, de Reich Károly másik borítója is örökre beleégett a retinánkba:
Igen, kissé viharvert, cserében pont egyidős velem és már legalább négy gyereket altattak vele. Nem olyan régen tettem rá szert a családi örökségből, én a saját fiamat ezzel ringattam álomba:
Igen, vannak ilyen kísérletező kedvű kiadók is! Csics Emese rajzai is pengék, de azért a klasszikus ezerszer közelebb áll hozzám (nyolcvanasok tartsunk össze!).
Pöpec lenne, ha végre Eduard Petiška neve is bevonulna a kollektív tudatalattiba. Annál is inkább, mert éppen ő vetítette ki a saját gyerekkori vágyait (nagyzsebes nadrág!!!) egy teljesen gyámoltalan földtúróra:
A matematikai paradoxonok ÉS az állandóság kedvelői pedig mindenképpen tegyék ki a polcra Gazdag Erzsi kötetét, hiszen a kaszás pók évtizedek óta ugyanúgy néz ki az ablakban (az egylábú pedig kettőt lépett!):
A címlapon nem jelölik, ezért ugyancsak meglepett most, amikor végre tisztességesen utánanéztem: az illusztrációkat éppen a Gőgös Gúnár Gedeon megalkotója, vagyis K. Lukáts Kató készítette.
de azért húsz évvel később csak ráfért egy kis optikai tuning (csúnyább szóval ráncfelvarrás):
A szövegen viszont egy fikarcnyit sem változtattak. Amikor Tipptopp arról panaszkodik, hogy neki hiányzik egy gyerek a tökéletes otthonból, Kippkopp ma is csípőből vágja rá:
Utolsó kommentek