Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bogyó és Babóca - nem csak bogarasaknak!

Ettől a sorozattól ugyanúgy ódzkodtam eleinte, mint az Anna-Peti-Gergőtől. Ugyanaz az író, szinte ugyanolyan a képi világ, bogarakról szól, mi lehet benne jó? Közeledett viszont a beszoktatás a bölcsődébe és én elkezdtem vadászni a témába vágó könyveket. Nem volt túl nagy a választék (2012-ben), Bogyó és Babóca egy napja az óvodában pedig kifejezetten tetszett. Barkácsoltak, játszottak, összevesztek, kibékültek, ebédeltek, aludtak, kimentek az udvarra...mi kell még? A fiam ekkor már nagyon szépen tudta artikulálni azt, hogy DADUS, így Pettyes Futrinka nénit is a szívünkbe zártuk hamar (sajnos azóta is hiába várjuk a felbukkanását valamelyik sztoriban).

Bár Tóbi eleinte ragaszkodott hozzá, hogy Babóca az igazából Anna, Bogyó meg senki más nem lehet, csakis Peti (hála a sokat emlegetett "körzővel megrajzolt" fejnek), egy idő után elfogadta, hogy ezek a gyerekek az erdőben élnek, anya és apa pedig nincsenek is egyáltalán (Gergőke esetleg Gömbi, de nem biztos). S ha nincsenek, akkor nem is járnak dolgozni. De akkor miért is kell oviba járni? Na, ezen hamar felülemelkedtünk. Ahogy azon is, hogy ebben a sorozatban szintén vannak együgyű részek és bővítésre szoruló mondatok dögivel. Mivel nálunk ez a sorozat már nagyrészt a múlté, megteszem magamnak azt a szívességet, hogy csak a szépre emlékezem!

A kedvenc kötetünk azért érdekes, mert nem adtunk ki érte pénzt, vagyis erősíti a régi tézist: a legjobb dolgok az életben ingyen vannak! Vendégségben került a fiam kezébe a Bogyó és Babóca világot lát, és nagyon sokáig le sem tette. Ezzel el is érkeztünk Bartos Erika egyik legnagyobb erényéhez: teremts meg egy viszonylag egyszerűen befogadható, ámde roppant bájos kis közeget, szerettesd meg a gyerekekkel, aztán pedig szépen, lassan, szinte észrevétlenül kezdd el adagolni a tudományos információkat. Nem mondom, hogy sok ilyen mese van, de az Űrutazás, na, az pont ilyen.

Máskülönben hogyan fújta volna két nap alatt az én két éves és négy hónapos fiam a Naprendszer bolygóit, szépen sorrendben, ahogy kell, a legfőbb jellemzőikkel egyetemben? Fontos, hasznos tudás ez egy bölcsődésnek? Nem, talán nem. Jó ez bármire, azonkívül, hogy felvágjunk vele a játszótéren? Jó. Ezzel, és csakis ezzel alapoztuk meg a fiam csillagászati érdeklődését, ami azóta is töretlen, és a napokban egy gyermekasztrológiai előadáson csúcsosodott ki (hallgatta, nem ő tartotta).

Hasonlóan szuper és hasznos még az A tücsök hegedűje című rész is, amiből számtalan hangszer nevét és kinézetét meg lehet tanulni az arra fogékonyaknak (meg azt is, hogy focizó gyerekek közelében Stradivari-n játszani nem annyira buli). Az már egyáltalán nem az írónő hibája, hogy a fiam pont olyan hangszert választott magának végül, ami nem is szerepel a történetben (harmonika, mert szimpi volt a tanár, meg az apja is azt bűvöli már vagy húsz éve).

De muszáj minden mesének nevelni, nem lehetne pusztán szórakoztatni? De! Ilyenre is van példa.

A Csillagház című rész olyan szép, olyan varázslatos hangulatot teremt, a mai napig szívesen elővesszük egy-egy zaklatottabb nap végén. És mindig megkeressük Csillaglány házikóját az égbolton és úgy örülünk neki, amikor megtaláljuk! Ugyanebben a (Bogyó és Babóca alszik című) kötetben van a másik kedvenc mesénk is, ahol Bogyóról végre kiderül, hogy a csigavér nem minden, őt is ugyanúgy fel lehet bosszantani, mint bármelyik anyukát (ha a gyerek nem akar elaludni).

Szeretjük még a fejfájós Nünükét is, akinek léghajót barkácsolnak és segítenek haza jutni Bogyóék. Annak a végén a csillaghullás, no meg annak a bámulása annyira idilli, annyira mesebeli relaxáció, néha magamnak is felolvasom, ha rosszkedvem van.

Amit kifejezetten szeretek a történetekben, az az, hogy állandóan barkácsolnak. Ha kell, akkor korcsolyát, ha meg babakocsi kell gesztenyéből, akkor azt. Ja, meg, hogy a végén mindig ünnepelnek és valahonnan, ki tudja honnan, előkerül egy kis süti is. Azt nagyon pártolom.

Nekem a társasjátékos meg a tandembiciklis rész kissé túlságosan is didaktikus, azt meg erős túlzásnak tartom, hogy szinte mindig a fiúk (Baltazár és Vendel, meg néha Döme) okozzák a diszharmóniát a kisbogárkák tökéletes világában. Ahová sikerült beépülnie egy csigának is. Tényleg, róla mikor derül ki, hogy valójában ellenséges kém?

A bábfigurás meg az évszakos könyvről külön lesz majd szó, hiszen terjedelmüknél fogva egészen más színvonalat képviselnek, mint a kisalakú társaik.

Különböző összefoglalók és összehasonlítások kapcsán is terítéken lesz majd még Bogyó és Babóca, valamint tervezek írni a rajzfilmről és a merchandising-ról is. Most hadd búcsúzzak egy képpel:

Nyugodtan tekinthetitek ezt bizonyítéknak arra, hogy valójában B.E. fizetett dicsőítője vagyok, kevésbé elvakultaknak azért elárulom, hogy a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten sikerült dedikáltatnom vele a buborékos könyvet (ahol az első mesében pont Ugri a bajkeverő, dehát a kivétel erősíti a szabályt, vagy hogy is van ez).

Öszegzés:

Ajánlom ezt a sorozatot? Igen, de nem mindegyik részét

Hány éves kortól? 2-től 4 éves korig

0 Tovább

Anya besír ettől - Anna, Peti, Gergő egy kicsit másként

Ez a poszt már baromi régóta érlelődik bennem. Mégsem vagyok biztos benne, hogy sikerül mindent leírnom, ami ebben a témában a szívemet nyomja. De azért lássunk hozzá!

Szóval adott egy építészmérnök, aki egy szép napon úgy gondolja, elkezd a gyerekeinek mesét írni. Idáig oké, ez már nekem is sokszor eszembe jutott. Ám míg a nevezett mérnökasszony meg is valósítja az álmait, én egyelőre csak egy fél mesénél tartok. Nem baj, még mindig lehet belőle valami! Nézzük most, mit alkotott Bartos Erika, hiszen róla van szó. Jópár mesekönyve, verses kötete jelent már meg, jelen poszt a gyerekei nevét viselő sorozatot kívánja ízekre szedni.

Emlékezetem szerint először a barátnőméknél láttam APG-kötetet, bár azt már nem tudnám megmondani, melyiket a sok közül. Akkor én még csak vártam a fiamat, így sokkal inkább felnőtt semmint gyerek szemmel forgattam a fenti irományt. És nem voltam tőle elájulva, sőt. Teljesen letaglózott, hogy egy ennyire primitíven megrajzolt (a karmozdulatok a legjobbak, némelyikkel mintha a Führer előtt tisztelegnének), ennyire ostoba nyelvezetű könyv ilyen sikeres lehet Magyarországon. S tehet országosan népszerűvé egy mérnököt. Aki persze családanya is, majd elfeledem.

Aztán megszületett a fiam, nőtt, cseperedett szépen. Az hamar kiderült, hogy imádja a könyveket, nagyon szépen lapozgatta őket már egész kicsi korában is. S még jobban imádja, hogy ha olvasnak (pontosabban: ha olvasok) neki. Innen pedig már csak egy ugrás volt az APG-galaxis, hiszen éppen az említett barátnőméknél teljesen ráharapott Tóbikám az egyszerűbbnél egyszerűbb sztorikra s illusztrációkra.

Az első könyv nálunk a Nagycsalád lettünk címet viselte. Talán azért, mert ekkor már úton volt a tesó. Tisztelettel vegyes félelemmel vettem tudomásul, hogy a fiam számára minden egyéb olvasnivaló megszűnik, ha Annáról, Petiről és az ő kisöccsükről olvashatunk. Közel két éves volt ekkor Tóbi, sikongva-ujjongva ismerte fel s nevezete meg a rendkívül egyszerűen megrajzolt kedvenc tárgyait (maci, vonat, holdacska!). Láthatóan a történeteket is nagyon élvezte, hiszen azok tényleg főként az ő kis mindennapjait tükrözték vissza. Nálam is elkezdődött valami jégolvadás féle, kezdett szűnni a vakgyűlölet a könyv iránt. Olyannyira felerősödött ez a pozitív folyamat, hogy hamarosan kifejezetten kedvelni kezdtem bizonyos fejezeteket. Többnyire azokat, amelyekben megy valahová a család (s nem ám holmi fiktív helyre, hanem Magyarországon ténylegesen létező kirándulóhelyre vagy intézménybe!) s tényleg történik velük valami érdekes. Ilyen pl. a cirkuszos rész meg a sümegi várnál tett látogatás. Bevallom, éppen ennek a könyvnek nyomán indultunk el egyszer felfedezni a játszóteret a Hajógyári szigeten. S nem csalódtunk, tényleg jók azok a csúszdák nagyon.

Ám vannak részek, amelyekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. S amelyeket rettenetes kínszenvedés felolvasni. Pláne többedszerre. Ilyen például az említett könyvben a katicás rész (igen, arról szól a történet, hogy a gyerekek találnak egy katicát, ami aztán elrepül!), vagy amikor anyuka elmegy a legkisebb gyerekével egy építkezés mellett. Igen, ki lehet találni, ez utóbbi volt a fiam abszolút kedvence egy ideig. Mivel pont ekkor minálunk is volt egy hatalmas építkezés, szóval megvolt az analógia. Tizenöt azaz 15 mondatból áll az egész történet. Igen, erre szokták mondani, hogy lassan ölő méreg. Dehát a gyerekért bármit, még ezt is.

Aztán persze jött sorban a többi kötet. Becsületemre legyen mondva, hatnál megálltunk. A hetedik csak kölcsönben van nálunk. Úgy kb. két éve. Meg volt nálunk egy nyolcadik is, de azt már visszakövetelte a jogos tulajdonosa. S minél inkább alámerültem az írónő családi életében (hiszen ezek a történetek nem titkoltan valósak, mindegyik fejezet végén ott egy fénykép is, a valódiságot bizonyítandó!), annál inkább meggyűlöltem azt a rózsaszínű szirupban tocsogó világot, amiben Anna, Peti és Gergő lubickol a szüleikkel együtt.

A tökéletesen irreális családi idill csúcspontja szerintem a karácsonyi rész. Ebben a dec. 24. a következőképpen telik: reggel díszeket csinál az egész család papírból. Feldíszítik a lakást. Aztán sütögetnek, főként mézeskalácsot (ott a gyerekek nyilván nem zabálják be a nyerstésztát). Ezekből újabb díszek készülnek, majd újabb dekorálás következik. Egy normális családnál ilyenkor már bőven este lenne. Nem úgy az APG-világban! Náluk még csak reggel kilenc óra lehet, hiszen anya ekkor nekilát, hogy megfőzze az ünnepi ebédet. Az ünnepi asztalt naná, hogy apuka teríti meg! Evés, alvás, szép ruhába öltözés, ajándékozás, oooooh! A testvérek természetesen nem tépik ki egymás kezéből az ajándékokat, hanem: "Ó, hiszen ez gyönyörű! -  kiáltotta Anna, amikor előkerült a dobozból egy kis játék babakocsi, benne egy kedves játék babával. Petikét is nagyon érdekelte a babakocsi, izgatottan várta, vajon ő is játszhat-e majd vele." Nyilván, egy rendes családban már csak így megy ez. A kisebb testvér izgatottan vár.

De az életidegenség még fokozható. Amikor Peti járni tanul, Annácska természetesen nem fellöki, hanem nagyon konstruktívan áll a dologhoz. Ebből a jelenségből aztán ilyen mondatok születnek: "Anna és Peti összeölelkezve is sokat totyogtak a lakásban. Ennek legtöbbször nagy esés és vidám mulatozás lett a vége." Csak az én fiam üvölt sírva, amikor pofára esik?

A fenti könyvet (Kistestvér érkezik) csak azért nem aprítottam fel tüzelőnek, mert éppen ez a kötet tartalmazza a két kedvenc mesémet. Igen, ilyen is van, az én kedvencem. Ráadásul kettő. A balatonos meg az állakertes. Ezeket bármikor bárkinek felolvasom. Még a rajzok is tetszenek (jó, a hegyes orrú jegesmedve nem)!

A legkiborítóbb rész amúgy egyértelműen a Gergőkönyvben található. Cseréljünk! a címe. Ebben egy napig anya Gergőke bőrébe bújik, Gergőke pedig apáéba. És ebben a fejezetben tényleg van egy ilyen rész: "És hozd a kispárnádat is! - mondta Gergő, és Anya kezébe nyomta saját kispárnáját. Hozom, Apa! - mondta Anya viccesen." Hát igen, ennyire vicces ez az Anya!!! Szerencsére Tóbi ezt a részt annyira nem favorizálta sosem, az autósat annál inkább. Ez utóbbit én is amúgy, mondhatom akár, hogy megszerettem!

Nem tudom, hogy a Süss fel, Nap! című kötet hanyadik volt a sorban. Minden esetre ezen érződik leginkább, hogy már csak a honorárium lebegett az írónő szeme előtt. A sztorik végtelenül laposak, egyetlen kedvencet sem sikerült benne találni. Hasonló pénzkidobás volt még az Irány az óvoda! című könyv, fájdalmas üresjárat az egész.

De tudjátok, hadd írjak így a végén valami pozitívat is. Az Annakönyvet csak azért vettem meg, mert Tóbi éppen ezt, ezt a rózsaszínűt forgatta rongyosra a bölcsiben. S nem csalt a gyermek szimata. Ebben a kötetben van az a farsangos rész, amelyet alapul véve elkészült Tóbi mindenki elismerését besöprő szőlőjelmeze. Szóval köszönjük, már csak ezért is megérte!

A kisebbik fiam soha nem szívlelte igazán ezt a sorozatot, amúgy mindkettejüket eltiltottam tőle a harmadik születésnapjuk után. Ha igazak a hírek, a használt kötetek aranyat érnek a feketepiacon, mivel már nem nyomják őket újra. Na, majd egyszer ebből gazdagszom meg!

Bartos Erikáról lesz még itt szó a blogban bőven, hiszen tud ő nagyon jót is írni. Nemsokára írok arról is!

Addig is jó olvasást mindenkinek!

Összegzés:

Ajánlom ezt a sorozatot? Igen, ha mást is olvasunk a gyereknek.

Milyen korban? Másfél éves kortól három éves korig.

0 Tovább

Gyerekkönyvből soha nem elég

Ma, amikor megszereztük a negyedik gyerekkönyvtári tagságunkat, igazán itt az ideje, hogy belevágjak. Hogy végre megalkossam, amiről már régen álmodozom: a gyerekkönyves blogomat.

Valamikor hajdanán egy gyorstalpaló bloggerképzőn azt mondta nekem valaki, mindegy, miről írok, csak olyasvalami legyen, amiért teljesen odavagyok. Amit szívvel-lélekkel művelek.

Nálam ilyen a gyerekkönyv vásárlás. Majd az azt követő gyerekkönyv olvasás. Bár magam is nagy könyvmoly vagyok, az utóbbi években a gyerekkönyvek szinte teljesen lekötötték az érdeklődésemet (illetve leszorították a felnőttirodalmat az éjjeli szekrényemről). Ha bemegyek egy könyvesboltba, azonnal a színesebb, rikítóbb borítók felé fordítom a tekintetem, a bestseller listákat már pillantásra sem méltatom. Imádok ott, a nagy mesevilágban ácsorogni, böngészni, álmodozni.

Kisebbik fiam négy, nagyobbik fiam hat és fél éves. Előbbivel most növünk ki a képeskönyvek csodálatos birodalmából, utóbbival már egy ideje gyűrjük a komolyabb kalandregényeket. Házi könyvtárunk sem elhanyagolható méretű, lévén kétnyelvű. A német férjem a teuton mesekincstárból válogat esténként, én pedig a Marék Veronika-Berg Judit-Lázár Ervin tengelyen haladok apródonként. De mint már a cím is mondja, gyerekkönyvből soha nem elég. Úgyhogy buzgón járunk a környező gyerekkönyvtárakba: Worms, Mannheim, Bürstadt, Lampertheim. Könnyen kitalálható, hogy Németországban élünk, és kb. az is belőhető, melyik részén. Ennél fogva még fontosabb az esti olvasás, hiszen a magyar nyelv elsajátításáért foggal-körömmel harcolok (eddig egész jó eredménnyel).

No, de miről is fog szólni ez a blog? Lesz itt könyvajánló (nyilván a magyar nyelvű könyveket fogom előnyben részesíteni), szerzőajnározás (Bartos Erikától kezdve Mechler Annán át Vadadi Adriennig mindenki megkapja a magáét), illetve választ fogok keresni arra a kérdésre is: miért imádom a gyerekkönyveket? Ja, meg a közös esti olvasás kedvező hatásairól is fogok bővebben írni, szigorúan empírikus alapon, mellőzve minden tudományosságot.

Az igazi célom mégis az, hogy átragasszam a rajongásomat a kedves olvasóra, mert gyerekkönyvet vásárolni, lapozgatni, olvasni közösen vagy csak úgy lopva, egyedül, szóval akárhogyis, de JÓ!

0 Tovább
123
»

gyerekkönyves

blogavatar

Rajongásig szeretem a gyerekeim könyveit, és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy ezt másokkal is megosszam.

Utolsó kommentek

Gyerekkönyves a Facebookon!