Miért? Szívás? Szívás!

Mert van az, amikor még csak álmodozol róla. Hogy majd egy szép napon én is fogok blogolni. Lesznek frenetikus bejegyzéseim, jönnek a bértrollok meg az anyázó kommentek, aztán valami híres ember megosztja a Facebook-on és másnap már hívnak a Dumaszínháztól, hogy azonnal dobjam össze a saját estemet. Tapsvihar, a tömeg tombol.

Tök jó, hogy minden este imádkozol a lottóötösért, de legalább egy szelvényt vegyél! - mondja a régi viccben a Jóisten Sanyi bácsinak.

Szóval regisztrálsz az origo.hu-ra. Már a havernak is bejött, az egyik bejegyzése olyan olvasott lett, az utcára is alig mert kilépni utána. Na jó, de miről szóljon a blog? Mihez értesz? Előre szólok, hogy a semmihez az nem jó válasz (pedig de sokan megélnek belőle! és nem is rosszul!). Jó, akkor máshogy kérdezem. Miből van a legtöbb a lakásban? Gyerekből kettő. Nekem sok, de bombasztikus nagycsaládos sztorikhoz kicsit kevés. Harisnya. Abból speciel rengeteg van. Gyűjtöttem őket, amíg meg nem született az a kettő. Azóta mit gyűjtök? Az ősz hajszálakat? Nem, ez nem jó, nem a Schwarzkopf-nál akarok dolgozni, mondom. Na, most beugrott. A gyerekkönyveket. Tízmillió könyvkritikus országában frankón könyvekről akarsz írni? Várj megnézem, van-e már gyerekkonyves.reblog.hu!

Bingó, így legyen ötösöm a lottón (szelvényt vegyél hello)!

Megírom az első bejegyzést. Kicsit nyomi, kicsit száraz, de az enyém! Fogalmam sincs, hányan olvassák, nem találom meg a számlálót. Havert nem merem megkérdezni, nem égetem magam. Diplomám van baszod! Gyanítom, hogy az összes sorom felszívódik a nirvánában. Komment egy deka se.

Két nap múlva eszembe jut, hogy csak kéne posztolni valami tisztességeset (nem hagy nyugodni a világhír mámorító ígérete). De mi a francról írjak? Sündör és Niru az kurva jó, de réteg, Rumini az szerelem, arra nem viselném el, ha beszólnának. Megvan! Anna Peti Gergő! Ezerszer megrágott és kiöklendezett mócsing, de hátha pont ez robbantja fel a netet és nem a seggen egyensúlyozott pezsgőspohár!

Megírom, posztolom, reménykedek. Pont valami főzésfélét imitálok, amikor szól a fiam, hogy füstöl a számítógép. Bazdmeg, tényleg berobbantam a köztudatba.  Az első címlapról azonnal screenshot készül, nyilván telefonos segítséggel. Közben szól a haver, talán nézzem meg a Statisztikánál (rendes gyerek, gondolatolvasó). 2000 felett jár ekkor már az oldalletöltések száma. Nem tudom ugyan, hogy működik az Origo belső mérési rendszere, és vajon hánynak számít az, hogy reggel óta a frissítés gombot nyomkodom (érkezett már komment? megosztották már Face-en???). De azért kezdek reménykedni. Hátha jön valaki és kínál valami orbitális összeget az elfekvő kötetekért. Helyette megtudom, hogy itthon unatkozó anyuka vagyok (igaz), aki gumicsontról ír (igaz), de arról legalább modorosan (gaz). És a Ruminira is beszólnak, pedig direkt nem arról írtam. 

Leszarom. Olvasóim vannak! Véleményvezér lettem! Parázok is rendesen, mint Rácz Zsuzsa anno, amikor szembesítették a Terézanyu eladási statisztikáival. Az ám, statisztika! Hol jár most a számláló? 6000?!! Vajon az Origo szerverei bírják még a terhelést?? Vagy már kiakadt a hisztométer?  Kállai Ferenc de aranyosan mondta abban a régi miniszteres filmben, hogy "Nem hisztéria, Astoria!" Nálam vajon mikor jelenik meg a nagy fekete autó? Bartos Erikával a hátsó ülésen?

Na jó. Minden csoda három napig tart, ez is. A zaj elül. De aki egyszer megérezte a siker ízét! Élete végéig szomjazza azt. Kezdi birizgálni az agyamat ez a Sprint. Vagyon. Nekem miből is van sok? Ja, tudom. Előző éjjel valami rohadék vírus miatt egy percet nem aludtam, aludnék helyette nappal, de hiába. Tudom, hogy ha most azonnal nem fotózom le az összes könyvemet, akkor soha. Cipelek, rendezgetek, képezek, végre megtérül az a negyvenezres sárga szőnyeg. Péntek délelőtt élesítem. De jó kis olvasmány lesz ebből hétvégére, tuti kirakják a szerkesztők! Vagy nem. Öt nap teljes agóniában telik.

Hogy voltál képes lefotózni az összes könyveteket? - kérdezi a tesóm.

Mert annyira hittem a posztomban - mondom neki.

A reménytelen reménykedés szerda reggelig tart. Ülök az orvosi váróban, szívom az orrom meg a fogam, kínomban görgetem az Origot, várok a thumbstopping powerre. Mi vaaaan???? Kirakták! Az egymást hergelő DiCaprio meg Margot Robbie feje fölé ráadásul! Az első Messenger-üzenet két perc múlva érkezik, az eredményhirdetésre még vagy hat órát várni kell. Másnap osztja A HÍRES ember, harmadnap pedig az állásajánlat is befut.

Hogy mit csinálok én? Fülemet befogva rohanok a játszótéren és Dopeman örökbecsűjét üvöltözöm:

Múltak az évek, és nekem bejött az élet,

mert a vakeromat megették a népek.

Eddig jó. A számláló már közel 29 ezernél (ebből egy a budakalászi könyvtáros!). 

De akkor mi ebben a szívás? Hát csak az, hogy mostantól ezzel kelek ezzel fekszem, az esti mese olvasása közben fejben igazából blogot írok (gyerekkönyves, te anyák szégyene!), a számlálón kívül más már nem hoz izgalomba (lottószámok se), és basszus, újabb sikerekben reménykedem! Sprintelek is, hiszen a nagyszámok törvénye alapján....

Állj! Egy szótaggal se többet! Letelt a harminc perc! Ide az ötven ropit!